Műsorok

Paris Motor Show 2010 - I. rész

Ha valahol, akkor az idei Paris Motor Show-n igaz volt a mondás: a szomszéd autója mindig zöldebb!

A Peugeot az idei Szalonon ünnepelte 200 éves jubileumát. A stand egyik szenzációja, az új 508-as ezen a kiállításon mutatkozott be először. A felső-középkategóriás limuzin mellett már ott volt az 508 SW, a kombi is. Nyolcféle motor- és kétféle futóműváltozatból lehet rendelni - nálunk a jövő év februárjától. Kiállították az 508 GT-t is, ez a sportosabb stílust kedvelőknek készült, 204 lóerős, 2.2 literes HDi motorral, keményebbre hangolt futóművel. Ami a környezettudatos modellválasztékot illeti, bemutatták a 100 %-ban elektromos hajtású, 150 km hatótávolságú, tehát városi közlekedésre tervezett ION-t. A kisautó 130 km/órás sebességre képes. A BB1 szintén a városi forgalomhoz tervezett elektromos tanulmánymodell. Igazi környezettudatos úttörő a négykerékhajtású a 3008 HYbrid4, a Peugeot első dízel hibridje, amelynek első kerekeit 1.6 literes, 163 lóerős dízel, a hátsó két kerekét pedig villanymotor hajtja, a két motor együttes teljesítménye 200 lóerő. A HR1 egy új, négykerékhajtású sportos szabadidő-koncepcióautó, futurisztikus belső térrel. Természetesen gondoltak a törzsvásárlókra is: a standon felsorakozott a teljes modellpaletta a 107-estől a 4007-esig.

A Ford egyik legizgalmasabb és legjobban várt újdonsága idén az új EcoBoost motorral bemutatkozó Focus ST volt. A 250 lóerős ST az első olyan sportmodell, amelyet globálisan vezet be a Ford; az amerikai, az ázsiai és az európai vásárlók számára egyidőben, 2012-ben lesz elérhető. Az új Focus négy-, ötajtós és kombi változata február környékén érkezik Európába. Az új C-Max és a hétüléses Grand C-Max néhány héten belül már a hazai kereskedésekben is megjelenik, de 2013-ig a C-Max két hibrid verziója is megérkezik - egy hálózatról tölthető és egy hagyományos hibrid változatban.

A Renault Latitude elegáns, a Laguna-nál egy kicsit nagyobb, kényelmes "státuszautó". A Renault standján a Megane-család, a Clio és a sportos Renault modellek között igazi újdonság volt a Kangoo elektromos változata, a Kangoo Z.E., amely hozzánk 2011-ben érkezik. Kevéssel utána jelenik meg a Fluence elektromos változata, a Fluence Z.E. A kétüléses Twizy tanulmánymodell mellett a Renault bemutatta a négykerékhajtású ZOE-t, amely városi forgalomhoz tervezett elektromos autó. A márka új dizájnerének első munkája szintén elektromos hajtású, a Desir igazi szívdöglesztő sportkocsi. A Dacia a Renault igazi sikertörténete, a kiállításon a teljes modellválasztékot felvonultatták. A skála legnagyobb "sztárja" az egyszerű, karbantartást nem igénylő Duster.

A Volvo V60-ast a vezető köré tervezték. A sport-kombi belső tere tágas; praktikus megoldásai mellett a legkorszerűbb biztonsági berendezésekkel is felszerelték. A City Safety rendszert például a kisebb koccanások elkerülésére fejlesztették ki, de rendelhető hozzá gyalogos-felismerő rendszer is.

A Suzukunál az új Swift számít a stratégiai modellnek, nálunk kezdetben az 1.2 literes benzinmotorral lesz elérhető. Az új Alto alacsony fogyasztásával főként a kisautókat különösen kedvelő idősebb generáció körében lesz népszerű. A Kizashi Svájcban már kapható, most Párizsban bemutatták a sportváltozatát is.

A KIA egy új szegmenst céloz az Optima bevezetésével, a koreaiak eddig nem kínáltak ekkora autót az európai piacon. Magyarországra a jövő év második felében érkezik. A Picanto és a Rio is megújult, az új Rio-hoz különösen nagy reményeket fűz az importőr. A KIA tanulmánymodellként a háromszemélyes POP villanyautót vitte Párizsba, az európai fejlesztésű minit csak 160 kilométerenként kell tölteni.

A VW tervei szerint 2018-ra világ legnagyobb autógyártója lesz a konszern, ekkor már évi tízmillió autót szeretnének eladni. Márkákban és modellekben biztosan nem lesz hiány. A tíz márka (VW, Porsche, Audi, Skoda, Seat, Lamborghini, Bentley, Bugatti, Scania, MAN) közül Párizsban a legérdekesebb újdonsággal a VW jelentkezett, az új Passat és a Passat BlueMotion hozzánk az év végén, a jövő év elején érkezik. A Skoda már kizárólag alacsony károsanyagkibocsátású GreenLine modellekkel szerepelt, a Zöld Vonal Párizsban a Fabia-tól a Superb-ig ért. A Seat az új Alhambra-t és a városi használatra szánt IBE elektromos tanulmányautót állította a középpontba. Az Audi bemutatott egy "quattro" fantázianevű tanulmányt és kiállította továbbfejlesztett elektromos speedster-ét, az e-tron spyder-t. A Lamborghini újdonsága a Hatodik Elem, a Sesto Elemento csúcsmodell súlya még az egy tonnát sem éri el. A Lambo-nál valamivel súlyosabb a Bugatti Veyron, de jobban is megy: a végsebessége 433 km/óra. A szerényen csak New Bentley Continental GT-ként bejelentett modellben a szuperautó teljesítményét egyedi kidolgozású luxuskényelemmel kombinálták.

Paris Motor Show 2010 - II. rész